Ugrás a tartalomra
HUEN
Címlap

Main navigation

  • Felfedezés
    • Hírek
    • Események
  • Rólunk
    • Bemutatkozás
    • Tagok
    • Elismerő oklevél
  • Együttműködés
    • Projektek
    • Infrastruktúrák
  • Kapcsolat
  1. Címlap
2023. szep. 4.

Sikeresen lezajlott a HUN-REN SZTAKI-ban az 5. AET szimpózium

2023. augusztus 31. és szeptember 1. között zajlott a HUN-REN SZTAKI-ban az International Academy of Engineering and Technology (AET) nemzetközi mérnökakadémia 2023-as szimpóziuma. A rendezvényen nemzetközi szakemberek tartottak előadásokat, a SZTAKI Innovációs és Demonstrációs terében pedig a poszterszekció rendezték. A háromnapos programban a HUN-REN SZTAKI mint társszervező és vendéglátó vett részt.

Az első nap a látogatók a regisztráció után megtekinthették a 2022 nyarán átadott Innovációs és Demonstrációs Térben (IDT) kiállított digitális posztereket, illetve részt vehettek az intézet hardvertörténeti kiállításának tárlatvezetésén is. A második napon keynote-előadások és meghívott előadók váltották egymást, olyan témákban, mint a közel atomi szintű gyártástechnológiák helyzete, illetve a nanotechnológiás megoldások további kihívásai. Keynote-előadást tartott Paul Shore, a Loxham Precision ügyvezetője; Lihui Wang, a KTH Royal Institute of Technology professzora; Jens Ducree, a Dublin City University professzora; Peter De Wolf, a Bruker részlegigazgatója és Stépán Gábor, a BME Széchenyi-díjas professzora. Az utolsó, harmadik napon a Bosch Rexroth Kft. CU.BE innovációs élményközpontját látogatták meg a résztvevők.

A szervezőket az AET részéről Fengzhou Fang, a Tianjin University és a University College Dublin professzora köszöntötte, míg a SZTAKI-t Monostori László, a HUN-REN SZTAKI igazgatója és Váncza József, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának vezetője képviselték. A több mint 60 résztvevő az Egyesült Királyságból, Írországból, Görögországból és Kínából érkezett.

A rendezvényen készült fotókat Facebook-galériába rendeztük, ami ide kattintva érhető el.

Címlap

Kapcsolat

Nacsa János
koordinátor
 
+36 1 279 6268
@email
Kép
TOP50 Kiváló Kutatási Infrastruktúra

Az IPAR4.0 Hálózat a hazai TOP50 Kiváló Kutatási Infrastruktúra között

© 2025, IPAR 4.0 Hálózat